Bridal Land Fesztivál

BridalLand Fest & Workshop

Szabad helyek száma: 0

Az egyik legfontosabb dolog, hogy a motivációnkat megtartsuk és fejlődjünk.
Éppen ezért, Miklós-Duba Diával összedugtuk a fejünket és egy
hiánypótló és egyben hagyományteremtő fesztivált álmodtunk meg, ami:
több mint egy Workshop!

Felrázva, nem leverve!

Ez a mottónk, és ennek fényében raktuk össze a programot is.

Na akkor csapjunk is bele: idén nyáron megrendezzük az első BridalLand fotós fesztivált!
A cél: hogy tanuljunk, fejlődjünk, rengeteget fotózzunk esténként lazítsunk
és nem kicsit megújulva folytassuk a szezont. Azon felül,
hogy két vezető fotós előadásait hallgathatod meg rengeteg inspirációs fotózással várunk,
valamint bepillantást nyerhetsz a kulisszák mögé a kerekasztal beszélgetések alkalmával,
esténként pedig igazi ereszd el a hajamat bulira invitálunk!
A több mint 12 fotózáson olyan témákat fogunk nyújtani
amikre még egy egy workshopon sem volt példa.
A 12 fotózáson 6 pár lesz a segítségünkre, és lesz lehetőség önálló alkotó munkára is.

Dátum: június (két éjszaka)
Helyszín: Le Til Kúria

Témáink a teljesség igénye nélkül:
Készülődés, (kisebb csoportokban maximum 15 fő)
Dekor, részlet és épületfotózás, (kisebb csoportokban maximum 15 fő)
BridalBoudoir (kisebb csoportokban maximum 15 fő)
12 kreatív fotózás (kisebb csoportokban maximum 15 fő) benti, kinti, éjszakai, medencés
Bulifotó (gyakorlat-elmélet), nyitótánc, tortavágás, csillagszóró-alagút, champagne-shower,
Kerekasztal beszélgetések
Elméleti oktatások (pózolás és világítás)
Utómunka (zárt csoportban megosztva a WS után)
Rengeteg inspiráló fotózást tervezünk,
sőt, lehetőséged nyílik majd a saját ötleteidet is megvalósítani.
+ mind a két este hatalmas buli lesz DJ-vel.

Szállás infók:
Az ár tartalmazza a szállást és ellátást két éjszakára 4 fős szobákban a Le Til Kúria területén.

Ellátás infók:
1 nap: welcome falatok, vacsora
2 nap: reggeli, ebéd, grillvacsora
3 nap: reggeli után indulás haza
Minden egyéb fogyasztás önköltséges.

Maximális létszám 30 fő,
(A és B csoport 15-15 fő.)

Részvételi díj: -Ft
Foglaló összege: -Ft
Fennmaradó összeg: regisztrációkor a WS első napján

Mivel szeretnék az esemény nem csak szóban fesztiválnak nevezni,
így nem ottalvós részvételre nincs lehetőség.
Terveink szerint mindenki részt fog venni az esti programokban is,
így több mint 50-en leszünk azokkal együtt akik munkájukkal segítenek bennünket.

És hogy kik tartanak már biztosan velünk:

Egykismakeup
Kozarics Viktor Dress
Fotoplus
Digel
PoppieandCo
Szálku István Floral Design
Bacsik Szilvia Pophairszalon
Kitty’s Handmade Gifts

JELENTKEZÉS
Ha szeretnél csatlakozni az első BridalLand Fesztiválhoz nem kell mást tenned
csak jelentkezz az info@vamosphotography.com -email címen.
Az emailben jelezd, hogy szeretnél csatlakozni és add meg kérlek a számlázási adataidat is,
hogy el tudjuk majd küldeni a foglaló számlát.

FONTOS
csak mint magánszemély lehet részt venni a fesztiválon. Sajnos nem tudunk céges számlát kiállítani.
A TERVEZETT PROGRAM: ElSŐ NAP
10:00-11:00 Érkezés, becsekkolás, regisztráció
11:00-1200 Bevezető
12:00-12:30 Szünet
12:30-14:00 Csaba előadás: Fényhasználat (vaku, folyamatos, természetes)
14:00-14:15 Rövid szünet
14:15-15:30 Dia előadás: Pózolás és instruálás
15:30-16:30 Csaba előadás: Vaku használat buliban
16:30-17:00 Szünet
17:00-18:00 Kerekasztal beszélgetés
18:00-19:15 Két kreatív fotózás párhuzamosan, Dia „A” csoport, Csaba „B” csoport
19:15-20:30 Két kreatív fotózás párhuzamosan, Dia „B” csoport, Csaba „A” csoport
21:00-22:00 Vacsora
22:00-22:30 Dia „A”csop. csillagszóró-alagút, Csaba „B”csop. nyitótánc
22:30-23:00 Dia „B”csop. csillagszóró-alagút, Csaba „A”csop. nyitótánc
23:00-01:00 Buli

PROGRAM MÁSODIK NAP

08:00-09:00 Reggeli
09:00-10:30 Dia boudoir és készülődés „A”csop. Csaba benti kreatív „B”csop.
10:30-12:00 Dia boudoir és készülődés „B”csop. Csaba benti kreatív „A”csop.
12:00-13:00 Ebéd
13:00-14:00 Csák-Borbély Edina: Mikor fog ajánlani egy szervező
14:00-15:00 Fotóriport előadás
15:00-16:00 Kerekasztal: Branding, Párok, Igények, avagy hogy lesz fullos a naptár
16:00-17:00 Dia (flamingók és unikornisok) „A”csop. Csaba kinti kreatív „B”csop.
17:00-18:00 Dia kreatív „B”csop. Csaba (víz alatti és felszíni) „A”csop.
18:00-19:00 Dia (víz alatti és felszíni) „A”csop. Csaba kreatív „B”csop.
19:00-20:00 Dia kinti kreatív „B”csop. Csaba (flamingók és unikornisok) „A”csop.
20:00-21:00 Vacsora
21:00-21:30 Dia (schampagne shower+csillagszóró) „A”csop. Csaba (torta ceremónia) „B”csop.
21:30-22:00 Dia (torta ceremónia) „A”csop. Csaba (schampagne shower+csillagszóró) „B”csop.
22.00-22:40 Csaba esti vakuzás, demonstráció
Buli kifulladásig
PROGRAM HARMADIK NAP
09:00 Reggeli
10:00 Say goodbye
A Le Til Kúriát ugyan senkinek sem kell bemutatni,
azonban íme pár kép Diától és Csabától, hogy mire lehet számítani: